2012. július 26., csütörtök

Dolgozok.

mint az állat.

Egyrészt elvárják, hogy túlórázzak, noha nem létezik hivatalosan túlóra. Ha csak fél-egy órával maradok tovább a megszokottnál, az még semminek számít ráadásul, "le se csúszhatom".
Aztán ha hazaérek, kezdődik a második műszak, 3-4 óra térképrajzolás hőn szeretett nyomdászomnak. Néha elgondolkodom, hogy hol tartanék, hogyha főállásban csinálhatnám a térképeimet... És hogy megöltem volna-e már a nyomdászt az esetben.

Úgyhogy ma megengedtem magamnak azt luxust, hogy Nagyváradról hozott kolozsvári Ursus barna sört fogyasszak és mással is lesmirglizzem az agyamról az autóalkatrészgyárban rárakódott (véleményem szerint) felesleget.


ezegyöncélúönkifejezőposztvolt. mert.

2012. július 13., péntek

Könnyed péntek esti kikapcsolódás

-e az, ha Szlovéniából szerzett malátás italt hörpölgetve szerkesztek térképet, miközben metállal smirglizem az agyamat?

Csak belegondoltam, hogy éppen mit csinálok és mikor. És ezt. :)


2012. július 3., kedd

Köszönjük, hogy a vasutat választotta!

Amint már oly sokszor, most is az utolsó éjszakai vonattal próbáltam a megyébe hazajutni a Nagyfaluból.

Most inkább nem is azt írom le, hogy hogyan késett az utolsó vonat egy órát biztosítóberendezés és váltóhiba miatt annak ellenére, hogy semelyik irányba nem jött volna másik vonat már, hanem inkább összefoglalom, miért szeretek vonattal utazni és nem busszal a Székesfehérvár-Budapest viszonylatban.

Időfaktor: míg a busz alsóhangon is 1 óra 15 perc alatt jut el a Népligetbe, a gyorsvonat egy óra alatt is oda tud érni a Délibe. Viszont ha előbb leszállok, gyorsabb tud lenni a busz. Már ha nem kér minden második ember számlát és nem indul 20 perc késéssel még akkor is, ha időben beért valami Fehérváron túli településről (Veszprém, Ajka, Devecser, Sümeg, Salakszentmotoros), ami ugye ritka. És most csak az M7-esen közlekedő buszokat veszem figyelembe. És a busz még dusóba is tud keveredni Pesten, főleg az Osztyapenkónál és a Lágymányosi híd környékén. A falujáróként Pestre jutóktól mindenkit óvjon az ég. Mentem már 2,5 órát ilyennel. Vasúton van közvetlenül Fehérvárról induló személyvonat, ami (majdnem) mindenhol megáll útközben és messzebbről jövő gyorsvonat, ami csak Kelenföldön. Előbbi 1 óra 20-25 perc alatt ér a Délibe, utóbbi 1 óra - 1 óra 10 perc alatt. Persze a késések mindennaposak és a busszal ellentétben hatnak egymásra durván.

Gyakoriság: ütemesség van a vasútvonalon, tehát nagyjából meg lehet mondani, hogy napszaktól függően mikor mennek a vonatok. Pl óránként meg egy gyorsvonat és utána 15 perccel elindul egy személyvonat. Buszok gyakrabban mennek, ám csak este 9-ig, míg vonattal még 11-kor is el tudok indulni Pest felé. Hasonló módon 5 előtt nem indul busz, akkor is falujáró , tehát 7 előtt nem lehet busszal a Pestre jutni. Átellenben vonat nyáron már 3-kor indul.

Távolság: busszal csak a Sasadi út, Kosztolányi tér, Petőfi híd vagy a Népliget érhető el. Ezek szerencsére közel vannak a régi koleszhoz, a kedvenc kocsmákhoz, az egyetemhez illetve az utóbbi időben frekventáltabb Nyóckerhez, respectively. Vonattal pedig közvetlenül csak Budatétény, Kelenföld és a Déli érhető el, amiktől minden érdekeltségem csak sűrű-sötét BKV-zások árán érhetően el. Visszafelé viszont a busz viszont meg tud állni egy hobbitlukamhoz közelebbi megállóhelyen is, vivát.

Komfort: fontos faktor a közlekedési eszköz választásában, hogy a busz mindééég tele van. Legalábbis, amikor sietnék vagy nagy a cuccom. Az emberek benne ülnek egymás aurájában. Szuszognak, izzadnak, léteznek. Egyenként szépen berendeződnek a kettes ülésekbe, a bunkóbbak egyből a külsőre ülnek, hogy csak akkor kelljen maguk mellé engedni más embertársaikat, ha megteltek azok a helyek is, amiket szabadon hagytak az alapból ablak mellé ülők. Ezután lehet állni az ülések közti folyosón, egyre beljebb sasszézva a busz hátulja felé. Kapaszkodni egy-másfél órát más gyöngyöző homlokú szerencsétlenekkel. A (péntek) délutáni "lefelé" irányuló vonatokon kívül általában mindig találni ülőhelyet, ami még kényelmesebb is a buszénál. Persze gyorsvonatnál is úgy ülnek le az emberek, hogy lehetőleg minden fülkébe csak egy jusson, de még így is kevésbé lógnak bele a kis mizantróp aurámba, mint a buszon. A nyári vonatos bőrüléshez tapadások egy külön történet... De vonaton állni még mindig jobb, mint buszon, mert oda állok, ahova akarok és meg is mozdulhatok. 

Fontos a hőérzet szempontját vizsgálni. Buszokon általában van klíma. Sokszor azonban nem működik és a nyitható ablakok hiányában az utazóközönség kénytelen beérni a tető meglékelésével. Ugyanez a helyzet a személyvonattal, ám még azzal nem találkoztam, hogy a klíma itt ne működött volna. Az halál lenne ilyen nagyablakos zárt térben. Gyorsvonaton meg marad az ablakok lehúzása csutkáig (márha nem mászik vissza az magától) illetve kereszthuzat létrehozása a fülkékben. 

A zötykölődés miatt a buszon én speciel nem tudok olvasni, mert rosszul leszek, ha nem nézek ki az ablakon. Ez és a lábtér általános rövidsége miatt laptopot se tudok magammal vinni, hogy mondjuk dolgozzak az utazásra elvesztegetett idő alatt, még ha wifi van is általában a buszokon. Ellenben a vonaton nem rázódik ki annyira a lelkem, nyugodtan tudok olvasni, laptopozni, menetiránnyal szembe vagy háttal ülni (még a táj is izgalmasabb, nem csak az autópálya szalagkorlátját látni). Személyvonatokon van wifi is, meg malacorr, amiben tölteni is tudnék. 

Jegyet a buszra nem lehet előre venni, mindenki sorban tobzódik esőben, hóban, amíg fel nem jut, ráadásul ha nagy csomagod van, egyből a sor végére kerülsz, ha a busz hasába teszed és nem vagy elég szemfüles. Ha valaki számlát igényel, perceket adhat a menetidőhöz, bár vannak gyorsított, ámde nem túl hivatalos eljárások erre is. Vonatra előre kell (legalábbis Fehérváron ill. Kelenföldön és a Déliben) megvenni a jegyet, ami hátrány is lehet, de legalább nem emiatt késik a vonat. Ám ha elég jók vagyunk, automatából is lehet jegyet venni a sort kikerülve, vagy otthonról bankkártyával, ugyanezen automatákból mindössze egy számsor beadásával kinyomtatva. Vagy akár otthon is nyomtathatunk, de ezt én hosszadalmasnak találtam, időben nem éri meg egy ilyen szimpla jegynél. MÁV-.pénztárban még BKSZ-es bérletet is lehet venni, amivel ha rendelkezik az ember, a vonatutat máris csak a főváros közigazgatási határáig kell kifizetni, ami nem kis összeg kumulatíve. 

Nem utolsósorban a vonaton el lehet menni vécére, még ha a személyvonatokon csak 1-1 WC van kocsinként, bár legalább tiszták. A vonaton felállhatok, mászkálhatok, átülhetek, ha akarok, ha zavar az öregek bezzegamiidőnkbenezése, babák, neveletlen gyerekek nyavalygása vagy tuskók jelenléte. 

Egyéb: Itt jut eszembe, hogy a buszon jobbak a csajok :D Lehet, hogy csak koncentráltabban vannak jelen, mint a hosszú vonaton. Vonaton lehet szállítani biciklit, bele tudok nyúlni a nagy zsákomba, ha szükségem van valamire. Sőt, még bliccelhetek is egy darabon, ha a személyvonatra olyan megállóhelyen szállok fel, ahol nem adnak ki jegyet. Lehet, hogy nem is érdemlem meg az erkölcsi bizonyítványt, aminek a feladásával annyi szenvedés volt :D

És még egy érv a vonat mellett. Sör.
Na nem mintha. De megtehetném.


Szóval én a vonatot választom, ha csak tudom. End.