2015. december 10., csütörtök

Hóman Bálint tervezett székesfehérvári szobra ügyében

Én is azon nemkevesek közé tartozom, akik ismerete Hóman Bálintról egészen eddig kimerült abban, hogy tudtam, hogy ő volt a szerzője a magyar történelmet egyik legátfogóbban bemutató könyvsorozatnak, a Magyar történetnek. Amúgy itt az egész letölthető, potom 1892 oldal.
Különben sokáig azt hittem másokhoz hasonlóan, hogy a Hóman Szekfű egy darab ember neve. De nem.
Tehát ezt írták Szekfű Gyulával közösen, róla pedig utca van elnevezve Fehérváron, szóval felkaptam a fejemet már akkor, amikor először hallottam, hogy a másik jelentős történésznek meg szobrot akarnak emelni.

Egy szó, mint száz, kiderült, hogy nem olyan egyszerű a politikai múltját félretéve egy embernek, mint tudós történésznek szobrot állítani. Több pro és kontra cikk olvasása után az alábbi tűnt leginkább tárgyilagosnak és nem részrehajlónak a politikusként antiszemitizmussal megvádolt történésszel kapcsolatban. Kéretik ilyesmit olvasni, mielőtt bármelyik oldalról bármiről véleményt nyilvánít az ember.

http://vs.hu/kozelet/osszes/o-az-aki-miatt-ismet-magyarorszagra-figyel-a-vilag-1208#!s60

Megtörvén a kétévnyi blogcsendet

Úgy döntöttem, azt is pár hónapnyi halogatás után, hogy újra nekiállok írni a blogomba. Remélhetőleg ez nem olyasmi hattyúdal lesz, mint általában a blogolóknál, akik újra felfedezik, hogy "Na, x idő múlva újra nekiállok írni, ígérem, feleim, mostmár nem tűnök el", aztán 2 bejegyzés múlva végleg elfelejtik az egészet.

Szóval eddig is leginkább magamnak írtam, nyilván nyilvános, de ha valakit ráadául érdekel is, az csak plusz késztetést ad nekem, hogy leírjak olyan dolgokat, amiket másképp lehet, hogy hamarabb elfelejtenék. És főleg, hogy senkit nem akarok terhelni a saját életem örömeivel és nyűgeivel a facebookon, ide meg minden hülyeséget leírhatok, úgyis csak az olvassa, aki nagyon akarja. Talán majd kipropagálok egy-két bejegyzést a fb-re, ha nagyon úgy érzem. Tehát öncélú tartalom következik főképp.

Nem ígérem, hogy lesznek hosszú bejegyzések utazásokról, miegymásról, lehet, hogy inkább csak linkek illeve zenék, térképek, nyelvi dolgok. Hirtelen felindulásból elkövetett, vicces(nek szánt) illetve általam érdekesnek tartott dolgok jönnek. Korántsem teljes önmagamat lefedően és még annyira sem mélyrehatóan.

Az meg hogy magamat nyelvtannácinak tartottam és nem tudom, hogyan kell rendesen keltezni még magyar nyelvben sem, csak hab a tortán.