2012. szeptember 23., vasárnap

Azért no.

Nem olyan rossz hely ez. Most visszaolvasva az egyel korábbi bejegyzést, oktalan hőbörgésnek tűnik az egész, mert szerencsére azóta nem kellett túlórázni nagyon.
Igaz, hogy a szabadságot nem sikerült akkor kivenni amikor akartam, mert az ausztriai projekt nem jött össze. Na de majd Annával elmegyünk még valahova utazni, csak ki kéne találni és meg kellene szervezni :D

Meg most volt péntek-szombaton valeos csapatépítő, legalábbis piciny 40 fős osztályunknak. Alig volt, aki kihagyta, vagy 30-an voltunk. Sorversenyeztünk (amit mi nyertünk, a Pink Pancserek), vacsoráztunk (amellett, hogy délben még szusit is lehetett enni az ebéd mellé:D), elbuliztunk az IT-sek által összerakott zeneszerszám segítségével. Mondjuk ekkor már a túl sok üdítő miatt elég fáradt voltam.
Lényeg, hogy sikerült megismerni az embereket egy kicsit jobban, akikkel habár szinte közvetlen a munkakapcsolat, egy sziánál többet nem mond magától az ember. 
Másnap még kalandparkba is mentünk, ahol kötélpályákon lehetett majomkodni. Megint megetettek minket és délután sárkányhajóval vertük le a Királynő "ádáz" csapatát :D

Aztán még aznap este Annáék nyaralójába is eljutottam, ahol a csajszik főztek csirkét mindennel, itt kicsit jobban fogyott a csapatépítőre hiába vitt borom és kiveséztük az összes földrajzos témát fenntartható fejlődésestől. :)

Fárasztó, hogy a hétvégén kell élni. Főleg ha hétközben meg már falat is tudok mászni :)