2011. december 8., csütörtök

Random leírnivalók

Ezeket most azért írom le, mert beleírtam a telefonomba anno, hogy el ne felejtsek megemlékezni róluk.

Szóval.
Dinnyés most megújuló vasúti megállóhelyénél a hetes út hídjának tövében felirat: KAZINCBARCELONA

A Déli pályaudvaron régebben fellógatott kitömött varjakkal tartották távol a galambokat a belső terektől és az aluljárótól. Mondjuk azóta ezek megszűntek. Biztos valakik panaszkodtak.

Meg azt kell még leírnom, hogy tavaly nyáron, amikor tiszteletemet tettem egy napig a Szigeten (tudjátok, az Andúinon, a tünde hajógyárak közelében lévő fesztiválon) miket láttam.
GWAR - szörnyes metál iszonyat jelmezekben, fröcskölő művér, levágott Hitler-Godzilla
Toy Dolls - 30 éves brit poénpunkvirtuózok, fejbedobtak egy mojitoval, egy lány órák múlva szedett ki egy zsályalevelet (vagymit) a hajamból
Hives - nem emlékszem, svéd életteli punkrock
Ska-P - hatalmasat táncoltunk Pannáékkal. Majdnem elvettem más lányok piáját, mert azt hittem, az enyéim letették, és ők meg elvették tőlük. De megállapodtunk, hogy megkóstolom és eldöntöm, hogy az volt-e az. Nem az volt. Jót nevettünk.
Firkin - magyarok ír kocsmazenét punkosítanak
Bad Religion - amerikai punklegenda, ez volt az utolsó. örültem, hogy tudtam állni még. De a tömeg megtartott
Alvin és a mókusok - azt hiszem, nem kell részleteznem
Children of Bodom - ha már ez is aznap volt, meg kellett nézni. Rossz volt a hangosítás, de az elejére mentünk a tömegnek azért
Ill Nino - ez meg a legjobb volt. Alig ismertük a bandát, mégis nagyon jót ugráltunk rá. És csak mi voltunk olyan élelmese Pannával, hogy a sátor oldalában felállított szélgép elé álltunk rázni a rőzsét. partyfotókat mégsem találtunk később :D

A sztorihoz hozzátartozik, hogy benn akartam maradni a napijegyemmel, ameddig ki nem szúrnak. Másnap 5-ig rendben is volt minden. Feküdtem a sátor előtt, várva, hogy mehessünk koncertre, már épp indultam volna, amikor megjelent az ÁVH, mondtam, hogy épp most ébredtem, de szépen megkértek, hogy sétáljak ki... Túl rendes állampolgár vagyok.

2011. november 15., kedd

Találtam

„Az emberi lénynek ki kell tudnia cserélni egy pelenkát, megtervezni egy inváziót, kormányozni egy vitorlást, felhúzni egy épületet, írni egy szonettet, rendezni egy számlát, vigasztalást nyújtani a haldoklónak, utasításokat elfogadni vagy kiadni, együttműködni, vagy egyedül tevékenykedni, egyenleteket megoldani, elemezni egy új problémát, számítógépet programozni, főzni egy jó ételt, hatékonyan harcolni és becsülettel meghalni.
A specializáció a rovarok sajátossága.”

Robert A. Heinlein 



loptam a vadoszava.blog.hu-ról

2011. október 8., szombat

Life is skittles and life is beer

Legalábbis a Kálvin tértől a János pap térig. Ahol is házi ill. kisüzemi sörfőzdék legjobbjait lehet megkóstolni az ún. Főzdefeszt keretein belül. Nem olcsó, de támogatni kell a tehetséges sörmestereket.
Három kicsi naspolya tiszteletét is tette itt a minap, hogy bekóstolják a bekóstolnivalót.
Ezt tulajdonképpen azért is írom le, hogy megmaradjon, miket is ittam:)

Kipróbáltam a fóti mézes-narancsos gyömbérsört, aminél konkrétan meglepődtem, hogy hideg volt a dolog, amit a pohárba kaptam. Márcsak a név geilsége miatt is valami forraltbor-szerűre számítottam. Pláne, hogy narancskarikát tűztek a poharamba:D Viszont ennek ellenére teljesen sör, és nem valami hígított ráádler-lötyi. Hadd ne parodizáljam ki a hozzáértő sörkóstoló blogokat, lényeg, hogy kiéreztem a narancsot. A gyömbér alatt nem tudom, mit kellett volna érezni, volt benne valami fura az tény. A kofola jutott az eszembe róla. Nem jó viszont az utóíze. Tominak, aki a köleses sört tesztelte ugyanekkor Jászdózsáról, pedig pont az tetszett benne. Egyébként ez a köleses ízlett nekem az este folyamán a legjobban. Ha vasárnap még visszajutok, ki kell próbálni okvetlen.

Második versenyző volt Katus befuttával a feketeribizlis Kissler sör Dombóvárról, amihez járt kis sportcsapatérahajazó zászlócska, valamint fűtött helyiség Frank Zappa személyében. És vicces szórólap. De maga a sör is jó volt, ez sem úgy ribizlis, mint ahogyan az átlagbodzás bodzás. Nagyon jó volt. Tényleg.

Miután nem tudtuk eldönteni, hogy bemenjünk a már általunk ismert békésszentandrási söröket kínáló helyre, egy nagyhangú utcai csapos segítségével a Palóc söröket ismertük meg Balassagyarmatról. Szerencsére ezek fogyasztásához is be tudtunk ülni egy pincecsehóba, ahol éppen a végét járta egy blues-zenekar is. Én búzasört ittam a célnak megfelelő műanyagpalackból. Mivel ez az előzőekkel ellentétben fél liter volt, a hazaútig kitartott. A barna és világos változatot, amit a többiek kóstoltak, annyira nem találtam különösnek. De a búzasörről se mondtam volna meg, hogy búzából van:D De rá se volt írva a búza, mint összetevő :)

Még meg kellett kóstolnom a Grabanc elnevezésű tavasszal díjnyertes sört, amit az Armando Otchoa művésznevű mester főz Budapesten. Annyit tudtam meg róla, hogy felsőerjesztésű amerikai típusú sör. Nem mintha ezzel okosabb lettem volna. Finomnak finom volt, tényleg más, mint a megszokottak, de különösebben nem különös. Biztos tudják a tutit, akik ezt díjazzák.

De mivel nem akartunk több pénzt kiadni az irreálisan drága sörökre, ezért a Hamahamára hangolódás jegyében megkerestük a Mátrát, ahol a szokásos fantasztikus zsíroskenyérre be kellett neveznem, valamint rozét és muskotályt ittunk.

Szóval nagyon jó volt. Tenx for káming.

2011. szeptember 1., csütörtök

Kis napi ömlesztett

Napi Petőfi Rádió Top Hit



És valóban. Pesten még tart a nyár.

Napi vicces kép


Amely a hindu, buddhista és más indiai vallások imakezdő hangjával játszik, de először nekem az jutott az eszembe, hogy a buddhisták passzív ellenállására rímel.

Napi Basszus


Majd meglátod.

Napi bunkó

Eszembe jutott az az élmény, amikor majdnem a képébe röhögtem valakinek Érden a múltkor.
Megyek reggelfelé a vasútállomásra. Épp beérkezett Pest felől egy vonat, sokan szálltak le róla. Köztük egy kiéltnek tűnő nőszemély, aki nagy léptekkel és hatalmas hanggal közeledett az őt váró (feltételezem) faszijához, valószínűleg életében ezen a helyen először. Tehát a sok érdi ember közül ez a hang hallatszott ki.
- Hát hova hívtál te? Miféle alpári hely ez?
Azt hiszem nem tudom leírni azt a tarkóncsapnálaklapáttal-érzést, amim akkor volt. Vajon milyen lehetett a helyieknek. És hányan gondoltak vajon arra akkor, mint én, hogy mennyi de mennyi ezerszer lepusztultabb vasútállomás vár még Pesten felújításra, és hogy lehet az, hogy a talán még két éve sincs, hogy átadott állomás Érden máris hogy néz ki.

És végül.

Napi Menü

Rántott gombafejek saját kezűleg.
És remélhetőleg némi sörkülönlegesség a Somló utcából a Gellért-hegy lankáin :)

Ez az egész dolog sokkal poénosabban hangzott a fejemben. Mostmár mindegy. Hupsz:)

2011. augusztus 29., hétfő

Zenei körkép kicsit

Ma az öcsém megkérdezte, milyen zenét hallgatok mostanában. Nem szokta. És én se szoktam ilyesmin elgondolkodni, hogy éppen vannak-e nálam ilyen trendek:D
Úgyhogy összegyűjtöttem kicsit (talán leginkább magamnak, hogy emlékezzek:), hogy mennyire tág/szűk zenei mezsgyéken mozgolódom mostanában.
Kár, hogy szavakba azt nem lehet önteni megfelelően, hogy miért jó ez nekem...

Először is van ez a noname indusztriális metál Kanadából. Egy ember csinálja a saját gyönyörűségére, és ingyen adja. Térképet nagyon jó csinálni közben :)



Aztán van a feröer-szigeteki folk metál, ami elég hosszú ideje mindig aktuális, főleg a kórusos részek miatt. Ők megteszik azt a szívességet, hogy nem hörögnek. És nem is távoli szigeteket jelent a Feröer, hanem birkát. Ennyit a nyelvészeti megérzéseimről.



Maradjunk északon és vesszünk el a norvég Lumsk zenéjében. Trollokról énekelnek általában lassú számaikban, nem ritka a trombita sem. Nálam veri a Nightwisht.



Egy huszárvágással teremjünk az Egyenlítőn, de még mindig maradjunk a folk-metál háza táján. Ez errefelé igencsak mást jelent. Szingapúri arcok zúznak Shiva segítségével "védikus metált". Ommm



Még délebbre megyünk, mert Parkway Drive-ot is hallgaték. Szimpatikus metalcore Ausztráliából. Meg úgy tűnik szörföznek is.



Végül, de nem utolsósorban hajrá ezeknek a srácoknak, akik nagyon fehérváriak és nagyon jól tolják az ipart az experimentális metál szcénában, ha szabad így kifejeznem magam :D Be kéne futniuk igazán. Vagy legalább koncertezniük.
Itt van mindenük: http://soundcloud.com/rednekk

<iframe width="560" height="345" src="http://www.youtube.com/embed/sdb2wJV5FN4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

2011. július 17., vasárnap

Hegyalja Fesztivál II.

Mivel, hogy jöttek Zsoltiék, kellett kicsit mászkálni velük, ezért viszonylag későn álltunk neki direkt koncerteket nézni. Depressziót mondjuk hallottuk jórészt, de az bárhol, bármikor :) Konfliktkor meg még tollászkodtam/aludni próbáltam.
Najó, Tomi kedvéért:P


A Rómeó Vérzikből annyi esett le a sátor messzeségében, hogy mindenkit meg akarnak dugni. Meg kellett keresni Zsoltiékat, nehogy eltévedjenek. Ja és egy kikötött csónakban aludtam kicsit a Bodrogon.

Így hát Dalriadára mentünk először. Ez ilyen dupla. A képek és zene összefüggés(telenség)ét most ne firtassuk, az az apropó hogy az első az kedvenc, a másikban meg a Korpiklaani énekese is énekel finnül, és ez most megesett élőben is, tökrészegen. Ennél több embert csak PASO-koncerten láttam színpadon egyszerre.


No, ezután Isten Háta Mögöttre nem nagyon jutott idő a környezetbarát söröspohár újratöltése miatt, meg közeledett a Guano Apes kezdése, ami ritka helyen esik mindig ugyebár. Sajnos nagyon erőltették a visszatérő albumukat, aminek annyira nem örültem. A klasszikusokat úgyis ismeritek, de a kedvencemet nem biztos.


Na de azért az nem maradhatott ki, amit valahol a 2000-s évek legnagyobb magyar rockszámának szavaztak vagy mi. Legalábbis én megszavazom.


Mivel képesek voltak a Korpiklaanit egy időpontba tenni a Guano Apesszel, csak pár számra tudtam odaugrani, mert azért az kell. Amúgy a vodka finnül viina. De annak ehhez most kivételesen nincs köze:P


És még ugyanekkor volt az Alvin is, a legkisebb színpadon, hogy ezt is említsem, szóval maximális gratuláció... No, de jött a Slayer, hogy lekaszaboljon 60 hangfallal. Nekem igazából nem tetszett így előismeret híján, de a közelben tűzzsonglőrködők és az égen jókor cikázó villámok azért csináltak nem kicsi hangulatot. Ezt, amit ismertem, meg el el se játszották. Régebbi, mint én.


Ezután meg már a Foreign Beggars nevű érdekes elektronyos zenét nem volt fülem megnézni.
Viszont volt még PICSA a Narancsterror ellenére ;) Basszus, már ők is 20 évesek.
Ez is olyan, hogy nem lehet legkedvencebbet választani. Ezt viszont játszották:


Utolsó nap találtam egy Sárit, úgyhogy mindig volt kivel koncertre menni. Eveztünk is négyen.
Zeneileg meg meg kellett nézni az Alejandrot, bocsánat, a Heliát, a nyitottság jegyében. Azért a többi szám se volt rossz fültágítós emberektől :P.


PASO-hoz meleg volt nagyon, de azért arról mindig kiderül, hogy jó, bár én mindig az ellenkezőjét hiszem. Kedvenc azért megvót.


A Raunchy nem "karcolt be" annyira, szóval attól még, hogy dán, nem biztos, hogy kiváló:D Úgyhogy inkább lángos evődött?


Viszont a Blind Myselfen (is) összefutottam Brí-beli évfolyamtárssal, eldumáltunk, miközben körbehajtották körülöttünk a vonatozókat. Igen, ez Beatrice-feldolgozás :)


Kötelező program volt a Ska-Pécs, akik strandlabdákat rugdalva spanyolul éneklik a SKA-P-t. Meglepően jó minőségű koncertvideót találtam róluk. Azóta kicsit már profibbak :D


Ezután egy számomra tök ismeretlen bandát, a Kerekes Band-et néztük meg, akik egészen firkini magasságokban keverik a népies zenét a mindennel. Sőt a Rage Against The Machine-tól is eljátszották a Killing in the Name of-ot. One more drink, Lacikáim? Szóval ilyen kell még majd.


És akkor jött az utolsó várva várt. Azt se gondoltam volna, hogy ennyien ismerik egyáltalán Magyarországon a Heaven Shall Burnt. Hatalmas koncertet csaptak, a nép már magától talált ki különbnél különb pogózós játékokat. Még eveztek is a vége felé. Szóval hatalmas volt. Pont ilyen. Német metalcore mély szövegekkel.


Úgy az egész Hegyalja. Úgy, ahogy volt. Asszem eddigi legjobb fesztiválélmény. Zeneileg mindenképpen a legintenzívebb. Na, erre való a blog. Memória azoknak, akik elfelejtem azt is, hogy milyen számban és személyben kezdem a mondatot.

Hegyalja Fesztivál

(videjós megaposzt)

Na, e köré most nem kerítek gyűrűkurás sztorit, lényeg, hogy a Széltető alatti bortermő városkában rendezték a folyóparton. Még kenuztunk is a belefolyón, mint egyszer már. Találtunk trollokat a híd alatt. De ezek sátorban laktak és Slayert hallgattak.

Valamint finom a töltött lángos, és a sátrak hamar felmelegszenek. Megmásztam a Széltetőt is, szerencsére a motoros nazgulok nem láttak meg, csak a fesztiválon odabent találtak meg egy koncerten azt hiszem, mert az egyik eléggé bordán szúrt a könyökével, egy másik meg a nyakamat célozta.
Másik napon meg elmentem az eposzi nevű Rakamazon át (ide gyalog) a harmadik faluba, ahol megnéztem a földvárat, ami nagyon ősi, még az másodkorban építették a rohírok.
Ja és persze jött egy hobbittárs is, aki itt le lett törpézve. Így jár az, aki ember-barátnőt választ :P Meg sok más ismerős és pajti lehetett volna illetve lett.

No akkor ide meg rakok videókat azokról/tól, amiket láttam. Azt hiszem nem leszek kicsinyes és olyat is beteszek, amibe csak belenéztem akár de tetszett. Figyelem, a dalszövegek illetve zenei stílus nem mindig tükrözi a szerzőt :D Legalább időrendben vannak.


Epik Madonna-feldolgozás


Supernemtől nem tudtam melyiket raktyam ide, de ezek mentek a fejemben, miközben én meg a hegyre.


A furcsamikrofonú és iszonyatrasztájú Amorphistól szintén nehéz választani, mert nem azt játszották, amit ismerek. Ezt hiányoltam:


Az Airbourne meg nem más, és most plagizálok, mint az ausztrál AC/DC. :P Tényleg nagyon-nagyon jó lett volna.


De ezt annyira nem nézhettem, mert kötelességemnek éreztem, hogy végigtáncoljam a Toasterst. Kinek van még 30 éves működő kenyérpirítója?
Ilyen volt, csak a kellő helyekre Hungary volt beszúrva. Oh, shit! Oh, shit! SKAndálása :)


Scooteren meg nem voltam utóbbi kettő miatt, de nem bánom :) Töpp-töpp-töpptöröröpptöpptöpp skandálás így is volt négy napon keresztül bárhol. Ez volt az első nap. Ez elég hosszú lesz így, de legalább a saját memóriámat is segítheti h mit láttam.

A nap végére meg maradt a Parkway Drive, a szintén ausztrál szimpatikus-metalcore. De ilyenféle pogókat még életemben nem láttam, mint ott. Aztán kiderült, hogy nem ritka a circle-pit a hegyalján :D Poénos volt, hogy a törött lábú gitáros tolószékben és bukósisakban játszott, a másik meg kalózsapkában. Erről is van fesztiválos felvétel, if interested.




Másnap zeneileg először belenéztem a Sear Blissbe, csak mert érdekelt, milyen a black metál trombitával. Érdekes és jó.

Ezek után azt kell mondanom, hogy Watch My Dying, méltatlanul világosban.


Ezután a Kiscsillagot akartam megnézni, de nagyon érdektelen volt, a Bloody Roots meg épp ellenkezőleg. Most legyen Bloody Roots? Dehát az Sepultura! Onnan a név, el is játszották, de akkor már sajátot. Sajna élőben jó csak. Ajánlom Pavarottit is.

Aztán Pennywise, az egyik várva várt. Ráadásul az Ignite magyar származású énekesével jöttek, úgyhogy volt A csitári hegyek alatt... is :D Szóval nagyon nagy volt. Jaj.


És akkor még csak most jött a Mastodon, hogy leharapja a fejünket. Sajnos a dob elnyomta a gitárok virtuozitását, de azért úú.


Inkább a másik két napot egy másik bejegyzésben jegyzem be :)

2011. június 26., vasárnap

Guru

Már a harmadik napot éli túl egy Pöttyös Guru a hűtőmben. Hogy lehet ez?

Államvizsgára tanulok és képes vagyok még erről is megfeledkezni.

Bárcsak a zinternetről is meg tudnék :(


Gyerekek, sose tanuljatok gépről... Túl nagy a kísértés :)





2011. június 15., szerda

Eriador Fesztivál

Történt, nem is olyan rég, hogy pár jó hobbittal elmentünk az Eriador Fesztiválra. Bakfölde mellett, az Öreg-erdőben rendezték egy tisztáson. 5 nap, 5 éjen át állt a mulatság, bár napközben leginkább a pihenésen volt a hangsúly, hogy legyen energia az esti mulatozásra. Én ugyan csak három napra mentem, de megérte. Volt jóféle pipadohányunk a Borbuggyan mentéről és a faluban söritalt is lehetett kapni. Bár a mulatságban is, de drágán mérték.

Annyira sikeredett a napközbeni pihenés, hogy nem is emlékszem, hogy este milyen koncerteken voltunk, pedig messzeföldről jöttek a kedvünkért. Azért néhány foszlány megvan. A Testi Egyenleg nagyon jó volt, de tömör, mert lezavarták őket a színpadról. A barátunkat, akinek a haját befonta egy helybéli menyecske az abrakolónál, déltengeri kalóznak festették ki, egy másik lány közülünk pedig tündevarázslattal zölddé tette pár tincs haját. Road volt, Depresszió és még a pattogós Firkin is! Összefutottam teljesen véletlenül egy környékbeli hobbitlánnyal, akivel együtt tanulok Bríben. És még a további napokban többször. Immár direkt. A sátramat nem tudtam hova felverni az összesereglett emberek és emberszerű lények miatt, úgyhogy ezen a napon még egy kolléga fogadott be.

Az Öreg-erdőről tudni kell, hogy Az öreg, sötét, korhadt szívű fák, mint a Fűzfa-apó, olykor varázslatot bocsáthatnak ki,  vagy ravasz módon odább sétálhatnak, hogy az utazót eltántorítsák eredeti útirányától, vagy egyéb gonoszságokat műveljenek, például orra buktatják az amúgy sem egyszerű sorsú fesztiválozókat útban sátraikhoz. Úgy átrendeződtek többször is, hogy alig találtunk oda a sajátjainkhoz. Pedig nem ittunk sokat, becsszavamra!

Másnap megpróbáltuk felkeresni az egyik környéken munkálkodó törpök által hátrahagyott bánya üregében keletkezett tavat. Bár a mulatság őrei azt mondták, hogy ne merészkedjünk bele, mert kelpik laknak benne Mi fittyet hánytunk a veszélyre, a meredek parton leereszkedve olyan idilli környezetet találtunk, amit nem várna a hobbit az Öreg-erdőben.
Mentünk másnap is. A kelpiket nem láttuk, pedig próbára tettük magunkat és még a tavat is átúsztuk. Bár egyikünk beszámolt arról, hogy valami megfogta a lábát, egy napok múlva gennyező seben kívül semmi baja nem lett.

A szombati nap az ugrándozós zenéké és a faluba bandukolásé volt egyébiránt. Szekeret csak az élelmesebbek stoppoltak közülünk, de közben legalább felfedeztük a tavat. Két koncert között pedig a mulatság bejáratánál kialakított abrakolónál ittuk a be nem vihető italokat. Ska-Pécs és Paddy and the Rats. Fergeteg és ugrabugra bár mindkettőnek kevés idő jutott. Aztán a sötét  hangzású Isten háta mögöttet is megnéztem, de az is csak tinglitangli volt az éjjeli Subscribe-hoz képest, ahol fél szemmel is elég volt nézni a
megőrülő embertömeget.

Harmadnap is a tónál múlattuk az időt, élvezve a társaságot és a pipadohányt. Estefelé néhány fémesebb zenekarocska után (Alcohol, Insane) és az alternatív Pál utcai fiúk megnézésével vetettük bele magunkat az igazi buliba. Supernem és Alvin és a mókusok buliját a lábam bánta, de azért két koncertet még végignyomtunk a kifulladásig :) A Fish! az énekes prosztó stílusától eltekintve marha jó volt, az Irie Maffia meg szintén meglepően tetszett annak ellenére, hogy nem ismertem őket. Az énekesnő valahonnan Haradból lehetett való. De a tegnapi PASO tömegzenekarának is Umbari dobosa volt. Az első napon meg, amikor én még nem voltam, egyenesen a Nyugati földekről, a tündék közül jött Twisted Sister lépett fel.

Még ingyen sermintákat is osztogattak napközben. Naná, hogy a nagyérdemű többször sorbaállt. Alapvetően nagyon jó volt az egész, eltekintve a Malátabár és a nagyszínpad közti összeférhetetlenségtől. Meg csak Bombadil Toma fellépése maradt el. A torkunk se száradt ki egyik nap sem, és az utolsó petákunkból még haza is jutottunk :)

írta Teljes holdfogyatkozás közben
Frodó
de genere Zsákos

2011. május 29., vasárnap

Köd-hegység megjárva

Ha már abból írom a szakdolgozatom, nem árt ennek során legalább egyszer elzarándokolni oda, ahol a kurta farkú malac túr.

Amúgy a Mátráról van szó, de az nem eléggé tolkieni név :)

-Rákóczi-túra
-tömörülés a buszon
-Kékes-futás-majdnemlátás
-üveggyár
-szakdolgozat anyaggyűjtés az utolsó pillanatban
-szamócaaa
-Parádon viharmegúszás thanks to Rákóczi sör
-geoládák minden mennyiségben
-felhőhabtenger
-Sas-kő falmászás emlékművön-
-tyúkhúsleves csevicéből és kockából
-pálinka helyett vizet vivés laposüvegben :S
-tonhalkonzerv Pápua-Új-Guineából (Support Developing Countries)
-alvás sípályán
-vaddisznók által körülvéve
-kukát vaddisznónak hívés, várás, hogy megmozdul
-síugrósánc, igazi!
-bogár orron felszippantása, majd lenyelése (nemdirekt)
-még több geoláda
-véletlenül borfesztivál leérkezéskor Gyöngyösre
-méginkább véletlenül SP-koncert ugyanott
-Olaszrizling és Irsai Olivér

2011. május 5., csütörtök

WTF

Élőflórás, homogénezett savanyú tejszín!!!
Olvasom a tejfölös doboz oldalán. Sour cream???
Ráadásul hazai gyártású. Legközelebb már a túróra is sajtkészítmény lesz írva? (nem akarom tudni, ha tényleg van ilyen...)

Arról nem is beszélve, hogy vettem egy zöldségcsomagot, még gondosan meg is néztem, hogy mi van benne. Rá volt írva, hogy Paprika, származási hely: Magyarország. Nem is olvastam tovább, zutty, kosár. Otthon kipakoláskor megnézve:
Paprika, származási hely: Magyarország
Paradicsom, származási hely: Jordánia
Hegyes erőspaprika, származási hely: Jordánia
???!?!??!?!??!?!
Hogyan éri meg valakinek Jordániából hozni a zöldséget, könyörgöm?

És nem hirtelen felindulásból írtam ezt. Csak az elejét. Na megyek vissza szakdolgozatot írni.
Amúgy meg:
és igen, a 9gagről lopom ezeket.

2011. március 28., hétfő

2011. március 26., szombat

Muszáj

Megdőlt: mi nem a majomtól származunk.

Ja és mai kínzó kérdés: melyik ország címerében szerepel egyszarvú?

2011. március 19., szombat

Zenés körutazás

...procrastination is blogging. Legalábbis most éppen. :) Az a grandiózus ötletem támadt, hogy jóféle zenéket összeszedek ide hangolódásképp a jövőhavi nagyszabású csámborgáshoz.
Tehát sorban: Szlovákia-Lengyelország-Litvánia-Lettország-Észtország-Finnország-Svédország-Magyarország. Most eszembe jut, hogy akár a lappokat, vagy Norvégiát is belevehetném, vagy azon települések miatt, amiket érintünk és orosz többségűek, őket is, de ezek nem is biztosak, no.



Tomi kedvence :) Nóta a kicsi Zsuzsikáról.



Ezt Feri mutatta. Sajnos nem lengyelül van.



Alaus = sör litvánul :)



Skyforger régóta kedvenc, ettől Lett az ötlet.



Feldolgozás az észt mondáról, amely Saaremaa szigetének óriásáról szól.



Katust meglátogatjuk Finnországban :)



és Svédország felé jövünk haza, mert onnan olcsóbb a repülő és mert miért ne.





Onnan térünk haza az Aranyos Szegletbe.

2011. március 10., csütörtök

Anagrammák

Újabb agymenés, menekülés a kovbojok ellen. Irrgalmatlan körülmények.
Valamelyik évben a tesómmal azzal szórakoztunk a sztaki.hu anagrammagépével (tudjátok, itt van A szótár is), hogy barátok, ismerősök és üzletfelek neveit írogattuk bele. Most ebből szemezgetek, mert azt akarom hogy jó kedved legyen, kedves olvasó :D
Az anagramma meg tulajdonképpen az, hogyha egy értelmes szó betűit más sorrendbe rakva is értelmes szó jön ki.

Székesfehérvár - fehér véres zsák
Százhalombatta - moszat zabálhat, házba maszatolt, hátat balzsamoz
Vásárosnamény - arányos névmás
Zalaegerszeg - ezer laza segg

Barack Obama - babaarc koma
Zsákos Frodó - fosó szárdok
Jeszenszky Dániel - jelen kádnyi szesz
Jeszenszky Tamás - maszek nyestszáj
Holper Marianna Rita - alap arra hitre innom, trianoni marhalepra
Barbarics Márta - arcába brit Mars, arab bármit sarc, rabbisrác marat
Bana Zsolt - Nos, bazalt. aszalt bon, atlasz bon
Páli Gábor - bogár piál
Barbarics Johanna - abban ricsaj rohan, bajor harcban inas
Dénes Frenky - Fényesre, NDK!
Holubár András - albán árus hord, hord lábán saru
Polányi Viktória - ipolyrónai viták, alvó piti irányok, királyi póni tova, portói kivi lánya
Lakatos Gergely - latyakos reggel, kerge gall ostya, segg olyat lerak, egyke lator slag
Kovács Márk Áron - sáncárkok várom, kákán morc rovás
Pásti Tamás - Apám, áss itt!
Kiss Katalin - antik saslik
Kitlinska Anna - Nini, salak tank!
Kirisics Jucus - juss, kicsi ruci
Kirisics Béla - cséri kisliba
Sonn Erika - neon Riska
Horváth Krisztina - hisz kontár vihart
Validuda Dániel - dendi lávaludai, dundi ideál vala
Bajtai Kitti Brigitta - bajait gitt ibrik itat, gitt taraj bibi titkai
a Máhr Dániel - hernádi láma
Kurta Niké - kurta néki, krétai kun, kék nutria, kakiturné
Szabó László - állbaszó szó, alsó százból, baszó szálló, ólba zászlós, láblasszózó, zabálós szól
Bognár Andrea - Ben ronda agár, barna dán ego, neon rabgárda
Agócs Benjámin - ABC-jós meginná, csángó nemibaj, Sebaj, náci gnóm!
Szabó Ferenc Dániel - fecnibaszó leander
Holper Dénes - néhol repdes
Czinder Margit - zirci magtrend
Jeszenszky Lajos - Jaj - nyel. - Sok szesz!
Marczell Veronika - vacak enzimroller, illemen rock zavar
Schekk Krisztina - cseh NSZK-kritika, szikh csirketank
Holper Éva - Hova? Lépre?
Holper Katalin - alpi halk tenor, ikra pont elhal, ihol kapar lent, eltipor halkan
Vámos Tamás - sávos mamát, MÁV-mosatás
Vámos Eszter - merev osztás, eszem várost
Vámos Dóra - óvodás RAM, árva mosdó, dóm városa, odvas órám
Schneider Fanni - decens finn hari, rendes finn ciha
Holper Luca - Arcullop, he!
Kitlinska Anna Borbála - ablakon bináris katlan, ablakban orális kantin, bannolni akar stikába, anilin kobalt sarkában, babiloni lantán sarkak, balsai kannibál karton, balinkai lantos bankár, lokális tarnai bankban, kaolin rákban stabilan, baráti kankalinsablon

2011. március 1., kedd

Duplaposzt

Mindkettő alábbi sületlenséget a való élet ihlette ( hogy kell ezt a szót leírni? még sose csináltam).

Sose igyatok sört vér adása után, ha annyira (se) bírjátok alapból, mint én.
Emellett sose igyatok vért sör adása után, kivéve ha vámpír csaposok vagytok.


Mentünk, mendegéltünk a Visegrádi-hegységről lefelé. Hogy, hogynem, szóba került a magyar cukoripar helyzete :) Dani fővaddisznónktól megtudtuk, hogy magyarok nemesítették ki a cukorrépát. El kellett gondolkodnunk, hogy mennyivel jobban jártunk volna, hogyha a következők kinemesítésén fáradoztak volna inkább:

vasuborka
uránzeller
titáncékla
vanádiumbanán
rézretek
villanykörte

Én kérek elnézést.

2011. február 18., péntek

Intelligens sületlenségek :)

- mondta Viki, miközben átnyújtotta a megtisztelő Kreatív Blogger díjat. Nekem :D


Alapvetően sajnálom, hogy nem kerülnek értelmesebb bejegyzések ide, és csak a szellemi melléktermékeim pottyannak a blogba, dehát kevés az idő és sok az eszkimó. Talán majd egyszer. Annál több további kreatív bolondéria van az agyamban, néha majd csurran-cseppen, ígérem.

Node miről is szól ez a Kreatív Blogger díj? Ezt valaki forgalomnövelés szándékával indította, 7 blogot ajánlott, akik még hetet ajánlottak mind a heten, és ez így folytatódott hét héten át apprx. Ezért ez az egész hatványozottan növeli a blogok forgalmát (na nem, mintha célom lenne, mert belsős dolgokról szólok általában). A díj megkapása 3 feladattal jár viszont.

Mindenekelőtt köszönöm Vikinek, hogy engem is kreatívnak tart és ezzel megajándékozott, sok vidám percet szerezve az alábbiak összeállítása folyamán. A következő a teendő:

1. Kitesszük az emblémát, hogy ország-világ láthassa, milyen kreatívnak is tartanak minket a nyájas olvasók :)
B. Megnevezünk 7 olyan blogot, amely véleményünk szerint kreatív nagyon. Azért értesítjük is a díjazottakat, hogy tudjanak erről a tényről.
...és negyedszer*: Elárulunk magunkról 7 titkot.

Első pont letudva. Nagyon szép, csillog-villog, csudajó.

Hogy ajánljak 7 blogot? Na, az nehéz kérdés, mivel nem nagyon szoktam blogot olvasni. Ám amelyikeket néhanapján megnézem, azok különféle pajtásaim blogjai, ezért szívesen merem őket ajánlani :) Meg kreatívak is persze, hiszen tök érdekes témákat feszegetnek.
- először is visszalinkelek Vikire, hiszen én is messzemenően kreatívnak tartom a blogját. Nemcsak, hogy ránézni jó, olvasva is nagyon színes. Kevés dolog van, amiről ő nem írja le a gondolatait, tapasztalatait. Tanulságos és termékeny. :)
- aztán ott van Katus, aki rapszodikusan ír, de mivel vele mindig történik valami érdekes, vidám dolog olvasni. Most éppen Finnországban fagyoskodik és fényképekkel is mindig meglep.
- Tomi énblogját is kreatívnak tartom, hiszen közös érdeklődésünk az utazás, és Tomi, ha megy valami érdekesebb helyre, be szokott számolni róla a blogján. Nem is beszélve magáról a közlekedésmániájáról, aminek szemszögéből gyakran ezt bemutatja, elég fertőzően, teszem hozzá :)
- Fanni meg fog lepődni, hogy őt is belinkelem, mivel vele élőben elég ritkán találkozom. Viszont néha meg szoktam nézni az ő blogját is, és hát kevés kreatívabb emberrel találkoztam eleddig, mint ő :) És ráadásul ezt ő még össze is tudja kombinálni rengeteg egyéb tevékenységével és a Föld megmentésével, amiben jópáran próbáljuk követni példáját :P Ő meg Dániában van, és onnan ír érdekeseket
- végezetül van egy kakukktojásunk, mivel ezt a blogot nem szoktam olvasni. Tudom, hogy kreatív, meg minden, mert jó ismerősöm a szerzője, who shall remain nameless for his own protection... Or her own protection. Csak a téma nem érint. Bár neki sincs szüksége az olvasók számának növelésére, saját szubkultúrájában nagyon népszerű :D
 Hát ez csak 5 lett. akkor megosztva kapnak még egyet azok, akik legókról csinálnak makróképeket, meg képregénykockákat, egyet meg az ásés blog, amin megszakadtunk régen és nem olyan régen is.

No, akkor jöjjön a hét titok :P
- minden nyelven tudok, de magyarul nem. És idegen nyelven a lányokkal is könnyebben szót értek.
- sörösdobozokat gyűjtök, legalább 300 db fogja a port otthon a szekrényem tetején, huzatban pedig a földhöz konvergálnak előszeretettel
- van egy párnám, amit ölelve szoktam elaludni, mintha plüssmaci lenne
- alapvetően szeretem felebarátomat, de egyetlen embert nem állhatok. Ráadásul ő nevezett el Frodónak.
- egyetem elején nem egyszer úszógatyában zuhanyoztam a koliban
- voltam már egyszerre szerelmes két lányba is
- "Frodó egy dianáscukortól is be tud rúgni" - tartja rólam a közhiedelem Drozy által. Hát tényleg kellett történnie egy-két (10+) érdekes alkalomnak, amíg megtanultam a mértéket. Hánytam én kerítésen át, Bódvarákón sör ledöntése után közvetlenül (Mályi Ászok ójee), Veszprémi utcazene fesztiválon másnap reggel a C-vitamin ízétől, strandon csipszesállványt alig eltévesztve fényes nappal, valamint vécékefetartó porcelánvízilóra almabortól.

*felsorolás kopirájt: Reszkessetek, betörők (:

2011. január 13., csütörtök

Egy város szerkezete

Mindenkinek, aki tanult már várostervezést.
Kár, hogy csak a szellemi melléktermékeimet helyezgetem el ide. :)
(Régebbi csinálmány, de most jött elő)

2011. január 12., szerda

Over den hede

Napok óta bele van ragadva a fejembe egy dal. Illetve az alant található vikinges számnak a nyitókórusa. Azon még a tudós jutúbkommentelők is vitatkoznak, hogy ónorvégül, dánul, vagy neadjisten feröeriül éneklődik-e (általában kiegyeznek Gøtudanskban), mindenesetre újracsak felkeltette az érdeklődésemet az északi nyelvek iránt. Utána akarok olvasni, hogy vajon jobban különböznek-e a skandináv nyelvek, mint a szlávok, vagy esetleg van köztük annyi hasonlóság, mint a külön nyelveknek csúfolt szerb/horvát/bosnyák/montenegrói/stb. között :)

Főleg, hogy úgy néz ki, meglátogatjuk Katust Joensuuban, Finnországban, ahol erasmusoskodik, szóval nem ártana felfrissíteni a porosodó néhány szavas finn-tudást. És ha végül sikerül kocsival menni, végre teljesülnek talán a balti álmaim a balti államokban. És megígérem, hogy hallgatok arról, hogy az észtek litvánok lettek. Ezenkívül is rengeteg helyre kéne eljutni, ha már Csabát nem sikerült meglátogatni La Corunában úgyse. Lássuk csak: tervbe van véve a Krím-félsziget jó ideje, felmerült az Albánia-Macedónia hardcore-Balkán, egy kis laza bicajozás szanaszét az országban, terv szerint a Tápióságban, Retyezát-túra kisbusszal, valamint Londonban is lenne egy jelenésem.
A gond az, hogy amíg az embernek lenne ideje utazni mindenfelé, addig pénze nincs általában. Ha meg már van pénze, akkor meg ideje nincs. :( Az vigasztal, hogy én olyan varázslatos vagyok, hogy nekem egyik sincs jelenleg :D Valamint kiderült, hogy a vigasztal az rövid í. És milyen logikus.
Na, de lényeg a lényeg - jöjjön velem mindenki mindenhová. Over den hede!