2013. május 11., szombat

Északon III. - Øresund


Lényeg, hogy durván nem tudtam aludni, pedig lejártam a lábam Osloban. Halmstadban felszállt Zsolt is, aki 10 km-t gyalogolt a szállástól a buszállomásig, mert ez a busz nem megy be a városba, csak megáll a szélén…  Helsingborgban aztán lepattantunk a buszról és nem lévén nyitva semmilyen étellel kecsegtető hely, át is kompoztunk Dániába 20 perc alatt. A Hamahama-ízű fáradtságról inkább nem beszélek, megvolt. Reggel 7-kor szombaton nagyon kihalt tud lenni egy dán középváros, mint egy zombifilmben. És spanyol módra szemetes is volt. Ezt később mondjuk feltakarították, de látszott, hogy buli volt. Díszes vasútállomás áll szemben a helsingöri várkastélyerőddel, ami majd egy évezrede ott áll, és mindig nőtt egy kicsit. Kiterjedt vizesárokrendszere van és közte meg a vasútállomás között van az épp felújítás alatt álló kikötő, amit ezért meg kellett kerülni. Szóval gyalog messze van a kastély a kompkikötőtől. De maga a belváros is szép. Egységes dán stílusú házikókból áll, a nagyobbakban bolt is van. Főleg alkoholbolt, mivel a svédek nem a látványosságok miatt járnak át ide. Nagy tételben veszik az alkoholt, mert otthon nagyon drága és 3,5% felett csak a Systembolaget nevű állami áruházakban lehet kapni. Mondjuk ott van választék, ha ki bírod fizetni. Mivel a kastélyban a kiállítás csak 11-kor nyitott ki, addig bóklásztunk a belvárosban és a vár körül. A belváros egyik terén bolhapiac kerekedett, ahol gyerekek árulták a megunt játékaikat, jó ötletnek tartom az ilyet. A vár körül pedig rengeteg horgász működött nagy hatékonysággal. Megfogták a napi betevű tőorrú halakat. Sokan kisebb hajókkal himbálóztak a parti vizekben. Úgy tűnik, ilyenkor rügyeznek a halak leginkább.

Helsingör vasútállomás
Helsingöri hangulat
Hamlet vára

A vár belülről kicsit csalódás volt, nem nagyon volt benne berendezés, mondjuk én elsősorban az építészetet szeretem, de hát azt meg láttam kívülről. Itt van viszont Európa egyik legnagyobb bálterme, ami tényleg hosszú. A várkápolna is nagyon műves. A teraszokon ágyúk és zászlók vannak, azon túl meg kilátás a tengerre és Helsingborgra. De azért maximálisan érdemes volt megnézni.

Nagy bálterem
Várkápolna

Úgy döntöttünk, hogy még a hazabusz előtt megnézzük Helsingborgot is, ahová visszakompoztunk. A hajón is van szeszbolt, ahol még adót se kell fizetni. Engem állatos sörökkel ismertettek meg itt amúgy. Ittunk halmstadti Krokodilt, falkenbergi solymoslogójú Falcont és a dán rinocérosszal ellátott brutálisan erős Brutalist. Helsingborg annyira nem gazdag látnivalókban, főleg hogy előre nem készültünk fel belőle, így csak kóboroltunk egyet a városban. Ez is ilyen üdülővárosnak tűnik, aminek nyáron van igazán forgalma. Van egy nagyon szép városházája, ami egyből a győrit juttatta eszünkbe. A helyi várnak már nincsenek meg a falai, csak a dombra felvezető kapulépcső és a lakótorony, amin viszont az ukrán zászló leng (ilyen vékony zászlókat lengetnek sok helyen svédek és norvégok). A kórház épülete is elég szép és két míves templom is van. Pár sétálóutca is hangulatos. A főtéren egy kombájn volt kiállítva, lánctalppal.

folyt. köv.

Helsingborg városháza
Vára
Gusztáv Adolf-templom
Ilyen volt a helsingöri vár
Ilyen lett végül

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése