3. Tallinn

A kempingnél megérdeklődtem, mennyi idő alatt érek ki a nyugati kikötőbe, ahonnan a bazikompok indulnak Tallinn felé, így pitymallatkor már el is kellett oda indulnom, szerencsére a fényképezőgépemet feltöltötték nekem a recepción. Kipróbáltam odaúton a villamost és időben megvettem a jegyemet oda-vissza, volt akció rá az interrail miatt.

Hosszú függőfolyosókon kell végigmenetelni a kompraszálláshoz, amin attól függ az ajtó helyzete, hogy milyen komp parkol melléje. Hát ez egy 9 emeletes komp volt. Mondanom sem kell, hogy közel se voltam még ekkora hajón, muszáj volt felfedezni, eközben mások, akik nem először ültek hasonlón befoglalták a hajó nem bárokban található ülőhelyeit, így nekem a hátsó fedélzeten jutott hely, amit nem bánok, mert úgyis bámészkodni terveztem az út alatt.

 Lassan elmaradt mögöttünk Helsinki skyline-ja (ezt hogy lehet magyarosan kifejezni? még a netes szótár is égvonalat ír, ami nagyon nem tetszik), vagyis sziluettje, lassan megszüntek a kisebb szigetek is, feladták a követő sirályok és a nyílt tengerre értünk. Nem hittem volna, de volt olyan pont, ahonnan még nem láttuk az észt partot, de már nem a finn partot sem. De most nézem, hogy 80 km-nyi tengert kellett átszelni, így már érthető, én úgy 40-nek gondoltam a távot. Még a hátsó fedélzeten is metsző szél fújt, megértettem, miért mondta nevetve az egyik alkalmazott, akit kérdeztem az elülső fedélzetről, hogy nem akarják, hogy lefújja az embereket a szél. Kérdés, hogy hol vannak a szélerőművek…

Aztán csak feltűnt Tallinn is, a soktornyú. A hajóról lelépve az első felirat, amit megláttam: A legközelebbi kocsma 50 m-re. Nem titkoltan a finnek alkoholturizmusa a kompjáratok profitjának a záloga, a kikötő 300 méteres körzetében az alkoholon kívül minden más mellékes. Láttam egy Cadillac-SUV-limuzint, rózsaszínt… Ideje volt azonban célba venni a belvárost, amiért jöttem. Tulajdonképpen, mint város, ez tetszett nekem a legjobban az egész út alatt. Nagy falak által közrevett középkori város, sok eredeti, vagy arra hajazó épülettel, elég egységesen. Nagy magastornyú templomok, városháza, néhol szűk kis utcák, sok helyen bejárható városfalak. Azonban mindenhol szuvenírárusok és éttermek, nagyon erőteljesen a turistára koncentrálva. Vannak is, mint az oroszok. Köztük rengeteg oroszok. Az összes szuvenírárusnál tulajdonképpen ahol alkalmazottak beszélgetését hallottam, azok oroszul beszéltek. Nem is csoda, hiszen a város lakosságának 46,7 %-a orosz anyanyelvű és a turistákkal nyilván oroszul is szót kell érteni. A rendszerváltáskor pedig egész Észtországban csak 60% volt az észtek aránya, a többi más szovjet volt. Viszont ahogy kiléptem a belvárosból, posztszovjet kép fogadott a vasútállomás környékén, amihez képest ami a belvárosban folyt, csak díszletnek tűnt. A harmadik kép a városról a felhőkarcolók erőltetése. Mondták is nekem később, hogy Tallinnban a belvárosba, meg a felhőkarcolókba nyomják a pénzt, a többi, nem külföldieknek mutogatandó dolog másodrangú.

Beszéljenek inkább a képek.

Tengeri kapu a Paks Margareta nevű toronnyal

Kilátás a Szt. Olaf-templom tornyából

Városfal részlete a toronyból nézve

Az egyik fő belvárosi utca

A zöldebbikkel jöttem

Városháza

Rüütli utca

Raekoja plats, a városháza tere

Egy templom nem a belvárosban

Észt Nemzeti Könyvtár (vagy valami ilyesmi) belseje. Mint egy erőd, nagyon impresszív. Bejöttem netezni apró-cseprő ügyek miatt, ha másért nem, ezért megérte.

Az egész napi mászkálás után fáradtan dőltem ki a kompon. Nem volt neki hátsó fedélzete, hanem üvegpalota volt odaépítve, színpaddal, meg minden. Szerencsére nem volt műsor, csak észt zene szólt, amitől annyira nem tudtam aludni…

Tallinni érdekességek:

-          az Olaf-templomban annyi az oszlop, hogy a jelenlévők fele nem látja a papot a helyén, ezért nekik TV-ken közvetítik az eseményeket. Nagy fekete, Videoton-szerű nagyképcsöves TV-n.

-          tornyából a városfal bástyái színesceruzának tűnnek

-          oroszok előszeretettel fotózkodtak az orosz nagykövetség belvárosi épületére rakott zászlóval

-          a taxi észtül Takso

-          fogalmam sem volt, hogyan kell észtül megköszönni a dolgokat v egyáltalán köszönni, ezért amíg a könyvtárban a netes ügyeimet intéztem, kiírtam észtül is pár hasznos kifejezést

-          találkoztam egy magyar házaspárral bevásárláskor, akik nagy hanggal mutogatták a húspultos lánynak, hogy igen ők két olyan virslit szeretnének. Magyarul J Egyébként ugyanitt magyar felvágottakat is találtam és szovjet típusú fincsi túrórudi-szerűségeket

-          a szabad észtül vabad

-          a dánok zászlaja Észtországban keletkezett, yoink. http://satwcomic.com/no-flag-for-you

-          több helyen magyar fociszurkolók nyomaival találkoztam, mint UTÉ-s matrica, Diósgyőr-falfirka

-          a vasútállomáson (vö. Déli pu. kicsiben) ruszki csebureket és pirogokat ettem összesen, 2,7 € értékben, még a kompon is ezt ettem J

Láttam egy Ikarust, lengyel volt és a Nordkapp felé igyekezett a táblája szerint :D

2. Lappeenranta + Helsinki

Reggel a síugrósánc tetején kényelmesen elfogyasztott reggeli után körbenéztem a tóparton majd literally szedtem a sátorfámat, hogy minél előbb odaérjek mindenhová. Begyalogoltam a városba, Lappeenrantába, amitől nem dobtam nagyon hátast, kb. Gyöngyösre emlékeztetett, viszont mindjárt az első utcában találtam vagy 3,5 eurót, máris kárpótolva lettem amiatt, h drágább a sátrazás, mint a tömegszállás a kempingben. No de szóval tényleg, nem az a megtestesült tökéletesség nézett rám, hanem a funkcionalitás, egészen hazai érzésem volt.

A főutcát megtalálva nem is reménykedtem régi épületekben, barokk pompában, a régiség kimerült pár faházban, vagy legalábbis fával kívülről lambériázott házban. Szerintem ez azért lehet, mert azelőtt minden fából épült (minek bányásszunk követ, amikot itt van az a horribilis, indokolatlan mennyiségű fa), de rendszeresen le is égett, és különben se volt annyira nagy itt a népsűrűség sose. A kávézókban már oroszok és finnek vegyesen szürcsölgették a kávét, a parkban meg már (még) reggel 8-kor részegeskedtek meglett finnek. Meglestem a város híres erődjét, amiben tulajdonképpen egy külön falu van régebbi kőházakból, ortodox templommal (amibe be se lehetett nagyon lépni az oroszoktól vasárnap reggel), itt azért volt egy kis történelem. A vár tövében, a tó partján pedig a homokvárat lehetett megcsodálni, ami tulajdonképpen homokszobrászok számos alkotása a Kalevala néhány jelenetéből. Voltak elég állatok és olyan megoldások, amit nem gondoltam volna, hogy homokból létre lehet hozni.

Ennek megnézése után elindultam gyorsan a vasútállomás felé, útközben még megnéztem a lutheránus templomot, annak 100 méterre lévő tornyát, német katonai temető van a város közepén, viszont a helyi temetőnek a sok fenyővel közte van egy hangulata. A vasútállomáson is rengeteg turista várt velem együtt a Helsinkibe tartó vonatra, sok spanyol szót hallottam pl. A vasúton való utazás meglehetősen egyhangú volt az ablakon kinézve, főleg, amikor a tóvidéktől látótávolságon kívül kerültünk. Tó-erdő-erdő-erdő-tó-liget-erdő-ház-tó-erdő-erdő-erdő-szántó-erdő-legelő-erdő-erdő-erdő az átlagos látványsorozat. Azért mennek gyorsan a vonataik a jó pályákon kívül, mert nem kell sok helyen megállniuk, még itt az ország délibb felében is elég alacsony a népsűrűség, érdekes lehet egy finnek megszoknia valami sűrűbb helyet.

Helsinki metróhálózata - itt is gránit a kőzet, nem könnyű fúrni

Helsinki több félszigeten fekszik a tenger partján és sok sziget is tartozik hozzá, amin vagy laknak, vagy nem. Mindenesetre a metróval kétszer keltem át a tenger felett, mire a kemping melletti megállóban leszálltam róla. Előtte azért szenvedtem egy sort, amíg a tourinform irodát megtaláltam, jól elbújt a főpu. közepén, csak a szememet nem szúrta ki. Vettem egy kétnapijegyet, miután kiszámoltam, hogy éri meg és be is vásároltam legyőzvén a kísértést, hogy minden dobozos sört megvegyek.

A kempinget most se úsztam meg olcsóbban, de legalább a portán mindig lehet fényképezőgépet töltetni meg van rendes infofüzetek, térképek sokasága. Visszamenve a városba gondoltam megnézem a kötelező dolgokat és inkább a Suomenlinnára, az erőd szigetcsoportjára koncentrálok. A belváros maga úgy elég egységes, századeleji hangulatú, de szépnek azért annyira nem mondanám, pedig a félig finn titkárnőnk nagyon oda van érte J Nem volt még Bp.-n. A híres nagy fehér templomot nem a klasszikus irányból értem el, így meg is lepődtem, hogy ez a város szimbóluma, aztán megláttam előtte a nagy teret és felfogtam. De bemenve nagyon kopár maga a templom, csak az orgona szép. Kijőve meg látom ám, hogy a tengeri komp kéménye magasabb, mint a templom, pedig utóbbi dombon van.

Az a fickó is orosz az oszlop tetején

Átkompoztam a Suomenlinnára, a kis szigetek még mindig nagyon tetszenek ezen a tájon a grániton, komp meg van negyed óránként, úgyhogy nem utálják a turistákat itt se. Magyar szót is hallottam a szigeten, nem egyszer. Viszont ez tulajdonképpen 4 sziget, amit hidak kötnek össze és a svédek legnagyobb építőipari vállalása volt a leírások szerint. Még laknak is amúgy rajta egy felújított kaszárnyában kisgyerekes családok, érdekes közösség lehet. Persze van a szigeten szuvenyírutca, kaszárnyák, templom, hihetetlen vastag falak, alakulótér, parkok, királysírok, apácaludak, hobbitluk alakú de hatalmas hangárszerűségek, távolabb bunkerek és világháborús és azelőtti ágyúk (legjobb rész) illetve az utolsó finn tengeralattjáró is ki van állítva. Még jobb rész a hajógyár, amit el lehetne árasztani a tenger vízével, így pedig egy focipálya méretű nyitott szerelőüzem javításra váró kisebb hajókkal J

Visszatértem 3 óra bolyongás után a szárazföldre, ahol még meg akartam nézni a Sibelius-emlékművet, meg az olimpiai stadiont, ahol a magyar csapat anno 1952-ben rekordszámú érmet szerzett. Előtte még ott volt az ortodox székesegyház, amibe sehonnan se lehetett bemenni, de legalább kívül szép. A villamost kipróbálva eljutottam a stadionhoz illetve egy kicsit külebb városba. Igazából semmivel se tisztább, mint bármelyik nem annyira keleti város, pedig az a sztereotípia élt bennem valamiért h Helsinki a legtisztább város és pont. A stadionnál se nagyon láttam az olimpiára való büszkeséget, ha nincs az ötkarika a stadionon meg az impozáns tornya neki, akkor fel se ismerem. Odébb áll egy Paavo Nurmi szobor és ennyi. Van még egy sportmúzeum. A Siblelius-emlékmű meg egy megolvadt orgonára emlékeztet. Még próbáltam az arborétumba elmenni a pu. mellett, de zárva volt, gyalogoltam kicsit a naplemenős öbölparton, aztán behuppantam a sátramba 10 km-rel arrébb, éppen időben az eső előtt. Hogy mit ettem? Szerintem eznap semmit, de a sok ámulástól eszembe se jutott éhesnek lenni :D

Ortodox székesegyház - ne feledjük, hogy a svédek után az oroszok uralták a területet

Finn-projekt 1. Milano - Bergamo - Lappeenranta

1.       Milánón keresztül Bergamoba menés, ahonnan este repülés. Először lekéstem Milánóban a csatlakozást, Svájcon belüli vonatkésés (!) miatt. úgyhogy egy kört ott is mentem, de a nagy zsákkal ez nem annyira kényelmes. Bergamoban gondoltam, huhú megnézem végre rendesen a várost nappal is. Persze a tourinfo nem volt nyitva, de kiderült, hogy a reptérre vivő buszhoz nem kell visszamennem a vasútállomásra, sőt még a fellegvár lejáratához se, mert a fellegvári végállomásról egyenesen menő busz van a reptérre :) Nolámcsak, tudnak valamit az olaszok is szervezni, bár valószínűleg inkább a reptérről a hotelbe tartó turisták miatt van ez így, nem a hozzám hasonló transzferutasok miatt. A fellegvárat mindenesetre most is csak másfél órám volt megnézni, ráadásul térkép nélkül, úgyhogy sokszor csak reméltem, hogy merre is megyek a kacifántos utcákon. Feltűnően kevés turista volt, lehet, hogy mert a legnagyobb melegben mentem fel? :D Mindenesetre nappal is szép város, de ha megtartják jó szokásukat és sokáig adnak még olcsón repjegyet, akkor lesz meg Budán kutyavásár.

Nem nosztalgiajárat

Milánó Centrale

Bergamo

A repülőről sok szépet láttam az Alpok felett, de a továbbiakban felhők felett repültünk, még aludni is próbáltam. Kezdtem megszokni a repülést, sajnos túl sokat is repültem a zöld lelkiismeretemhez képest mostanában. Lappeenrantában leszállva az eddig tapasztalt legkisebb reptéren találtam magam, szerintem ezen kívül nem is nagyon mennek oda külföldi járatok, ez is inkább az orosz turistákra volt specializálva, akik megtapsolták a landolást, majd hazamentek a repterek melletti magánparkolókba letett SUV-jaikkal. Lappeenrantában van az ország második legnagyobb külföldi turistaszáma a ruszkik miatt, akik ide jönnek át puccos cuccokat venni, persze csak a gazdagok. Konkrétan közelebb van Szentpétervárhoz, mint Helsinkihez.

Én magam gyalog indultam a reptér másik oldalán, a tóparton lévő kempingbe (a Saimaa amúgy összefüggően az egyik legnagyobb finn tó), ahova végül egy ausztrál utazóval együtt érkeztem, aki konkrétan kevesebbet fizetett a hostelszobáért, mint én a sátorhelyért, de legalább tudott eszperantóul, olyan embert meg még nem láttam. Később viszont már nem találkoztunk, pedig erről azért kikérdeztem volna. Egy egykori síugrósánc mellett vertem fel a sátrat, amit Németországban vettem akciósan. Ám sajnos kiderült, hogy max. barátnősen kétszemélyes ez a sátor.  Ötször aludtam az egész túra alatt a sátorban, ötször esett éjjel az eső :D Este még a síugrósánc tetejéről láttam véletlenül egy tűzijátékot.

A síugrósáncról

Finn táj

A nagy utazásban sok dolog nem történt, a vonaton trécselő boszniai szerb, ukrán és spanyol-néger modellányoktól nem tudtam aludni, úgyhogy tanultam a 6 oldalnyi finn szót és kifejezést, amit nyomtattam az útra. A milánói pályaudvar még mindig a legnagyobb, ahol voltam, de kívülről az egyik legszebb is, Bergamoban több négert láttam, mint fehér embert. Lappeenrantában leszállva pedig nagyon boldognak éreztem magam, hogy végre Finnországban vagyok, szerintem vigyorogva gyalogoltam körbe a repteret (lentoasema) :)