Reggel
a síugrósánc tetején kényelmesen elfogyasztott reggeli után körbenéztem a
tóparton majd literally szedtem a sátorfámat, hogy minél előbb odaérjek
mindenhová. Begyalogoltam a városba, Lappeenrantába, amitől nem dobtam nagyon
hátast, kb. Gyöngyösre emlékeztetett, viszont mindjárt az első utcában találtam
vagy 3,5 eurót, máris kárpótolva lettem amiatt, h drágább a sátrazás, mint a
tömegszállás a kempingben. No de szóval tényleg, nem az a megtestesült
tökéletesség nézett rám, hanem a funkcionalitás, egészen hazai érzésem volt.
A főutcát megtalálva nem is reménykedtem régi épületekben, barokk pompában,
a régiség kimerült pár faházban, vagy legalábbis fával kívülről lambériázott
házban. Szerintem ez azért lehet, mert azelőtt minden fából épült (minek
bányásszunk követ, amikot itt van az a horribilis, indokolatlan mennyiségű fa),
de rendszeresen le is égett, és különben se volt annyira nagy itt a népsűrűség
sose. A kávézókban már oroszok és finnek vegyesen szürcsölgették a kávét, a
parkban meg már (még) reggel 8-kor részegeskedtek meglett finnek. Meglestem a
város híres erődjét, amiben tulajdonképpen egy külön falu van régebbi
kőházakból, ortodox templommal (amibe be se lehetett nagyon lépni az oroszoktól
vasárnap reggel), itt azért volt egy kis történelem. A vár tövében, a tó partján pedig a
homokvárat lehetett megcsodálni, ami tulajdonképpen homokszobrászok számos
alkotása a Kalevala néhány jelenetéből. Voltak elég állatok és olyan
megoldások, amit nem gondoltam volna, hogy homokból létre lehet hozni.
Ennek megnézése után elindultam gyorsan a vasútállomás felé, útközben még
megnéztem a lutheránus templomot, annak 100 méterre lévő tornyát, német katonai
temető van a város közepén, viszont a helyi temetőnek a sok fenyővel közte van
egy hangulata. A vasútállomáson is rengeteg turista várt velem együtt a
Helsinkibe tartó vonatra, sok spanyol szót hallottam pl. A vasúton való utazás meglehetősen egyhangú volt az ablakon kinézve, főleg,
amikor a tóvidéktől látótávolságon kívül kerültünk.
Tó-erdő-erdő-erdő-tó-liget-erdő-ház-tó-erdő-erdő-erdő-szántó-erdő-legelő-erdő-erdő-erdő
az átlagos látványsorozat. Azért mennek gyorsan a vonataik a jó pályákon kívül,
mert nem kell sok helyen megállniuk, még itt az ország délibb felében is elég
alacsony a népsűrűség, érdekes lehet egy finnek megszoknia valami sűrűbb
helyet.
 |
| Helsinki metróhálózata - itt is gránit a kőzet, nem könnyű fúrni |
Helsinki több félszigeten fekszik a tenger partján és sok sziget is
tartozik hozzá, amin vagy laknak, vagy nem. Mindenesetre a metróval kétszer
keltem át a tenger felett, mire a kemping melletti megállóban leszálltam róla.
Előtte azért szenvedtem egy sort, amíg a tourinform irodát megtaláltam, jól
elbújt a főpu. közepén, csak a szememet nem szúrta ki. Vettem egy
kétnapijegyet, miután kiszámoltam, hogy éri meg és be is vásároltam legyőzvén a
kísértést, hogy minden dobozos sört megvegyek.
A kempinget most se úsztam meg olcsóbban, de legalább a portán mindig lehet
fényképezőgépet töltetni meg van rendes infofüzetek, térképek sokasága.
Visszamenve a városba gondoltam megnézem a kötelező dolgokat és inkább a
Suomenlinnára, az erőd szigetcsoportjára koncentrálok. A belváros maga úgy elég
egységes, századeleji hangulatú, de szépnek azért annyira nem mondanám, pedig a
félig finn titkárnőnk nagyon oda van érte J Nem volt még Bp.-n. A híres nagy fehér
templomot nem a klasszikus irányból értem el, így meg is lepődtem, hogy ez a
város szimbóluma, aztán megláttam előtte a nagy teret és felfogtam. De bemenve
nagyon kopár maga a templom, csak az orgona szép. Kijőve meg látom ám, hogy a
tengeri komp kéménye magasabb, mint a templom, pedig utóbbi dombon van.
 |
| Az a fickó is orosz az oszlop tetején |
Átkompoztam a Suomenlinnára, a kis szigetek még mindig nagyon tetszenek
ezen a tájon a grániton, komp meg van negyed óránként, úgyhogy nem utálják a
turistákat itt se. Magyar szót is hallottam a szigeten, nem egyszer. Viszont ez
tulajdonképpen 4 sziget, amit hidak kötnek össze és a svédek legnagyobb építőipari
vállalása volt a leírások szerint. Még laknak is amúgy rajta egy felújított
kaszárnyában kisgyerekes családok, érdekes közösség lehet. Persze van a
szigeten szuvenyírutca, kaszárnyák, templom, hihetetlen vastag falak,
alakulótér, parkok, királysírok, apácaludak, hobbitluk alakú de hatalmas
hangárszerűségek, távolabb bunkerek és világháborús és azelőtti ágyúk (legjobb
rész) illetve az utolsó finn tengeralattjáró is ki van állítva. Még jobb rész a
hajógyár, amit el lehetne árasztani a tenger vízével, így pedig egy focipálya
méretű nyitott szerelőüzem javításra váró kisebb hajókkal J
Visszatértem
3 óra bolyongás után a szárazföldre, ahol még meg akartam nézni a
Sibelius-emlékművet, meg az olimpiai stadiont, ahol a magyar csapat anno 1952-ben
rekordszámú érmet szerzett. Előtte még ott volt az ortodox székesegyház, amibe
sehonnan se lehetett bemenni, de legalább kívül szép. A villamost kipróbálva
eljutottam a stadionhoz illetve egy kicsit külebb városba. Igazából semmivel se
tisztább, mint bármelyik nem annyira keleti város, pedig az a sztereotípia élt
bennem valamiért h Helsinki a legtisztább város és pont. A stadionnál se nagyon
láttam az olimpiára való büszkeséget, ha nincs az ötkarika a stadionon meg az
impozáns tornya neki, akkor fel se ismerem. Odébb áll egy Paavo Nurmi szobor és
ennyi. Van még egy sportmúzeum. A Siblelius-emlékmű meg egy megolvadt orgonára
emlékeztet. Még próbáltam az arborétumba elmenni a pu. mellett, de zárva volt,
gyalogoltam kicsit a naplemenős öbölparton, aztán behuppantam a sátramba 10
km-rel arrébb, éppen időben az eső előtt. Hogy mit ettem? Szerintem eznap
semmit, de a sok ámulástól eszembe se jutott éhesnek lenni :D
 |
| Ortodox székesegyház - ne feledjük, hogy a svédek után az oroszok uralták a területet |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése