5. Turku + Rovaniemi

Persze az éjjel Tamperében is esett az eső. És reggel is. Nem hittem el, de végül úgy kellett szétszednem a sátrat, hogy a belsejét leakasztgattam a külső rétegről, és belülről raktam el a sátrat, miközben a cuccaimat a közeli WC-konyha komplexumban tároltam el, ahol előző este még melegszendvicset sütöttem magamnak a mikróban a szájtátó orosz gyerekek közepette. Tehát reggel indulás előtt gyakorlatilag a teljes felszerelésemet újracsomagoltam ennek a háznak a verandáján, szép szavakkal illetve magamban az időjárást. Előző nap a becsekkolásnál kicsit megijedtem, amikor nem akart működni a kártyaterminál a fizetésnél, és türelemre kértek, miközben a kártyám benne volt a leolvasóban és a recepciósok még matattak a számítógéppel. De gondoltam csak nem lehúzni akarnak. Mondjuk az is érdekes, hogy ha esik az eső, nem működik a kártyaolvasó :D

No, szóval visszabuszoztam Tampere belsejébe és onnan visszagyalogoltam a vasútállomásra a szakadó esőben. A korábbi napokban több tourinfós embert meginterjúvoltam, hogy melyiket tartják szebbnek a két régi főváros közül, hova érdemesebb mennem, Turkuba, vagy Vaasába. Érdekes módon ezek az emberek nem nagyon jártak még ott, de aki ismerte mindkettőt, annak a tanácsa alapján inkább Turku felé vettem az irányt. A terv az volt, hogy nappal megnézem a várost, az éjszakai vonattal meg továbbállok Lappföld felé, Rovaniemibe. A vonaton azonban eldöntöttem, hogyha Turkuban is így esik az eső, akkor inkább megyek egyenesen oda, nincs sok kedvem kettéázni megint. A kalauztól megtudtam, hogy az éjszakai vonat a hálóhely miatt feláras lenne, ez és a szűnni nem akaró eső arra ösztökéltek, hogy inkább egyből Rovaniemi felé vegyem az irányt a következő vonattal. No de addig még volt másfél órám, nem fogok a vasútállomáson rostokolni, addig megnézem, amit lehet és eszek valami meleg kaját.

Egy híresebb épület - a fedett piac

Turkui katedrális

Megkerestem a tourinformot és mint kiderült, már ezzel bejártam a város látnivalóinak felét, szóval igen, kiderült, hogy a maradék idő pont elég arra, hogy egy kört menve a fő nevezetességeket meglássam és vegyek két szendvicset a Hesburger nevű finn gyorsétteremláncban akciósan. A város a svéd kisebbség egyik fő központja, Åbo (ejtsd: óbu) néven fut és a lutheránus egyház anyatemploma a katedrális – tehát innen indult a protestantizmus a vidéken. Lehet olyan pólót kapni, hogy Åboriginal. Szóval a város annyira nem nagy szám, de legalább példás példája annak, hogyan lehet a kisebbséget tiszteletben tartani az országban, mert noha csak 5,2% svéd anyanyelvű lakik a városban, az utcanevek mind kétnyelvűek, van svéd színház, minden feliratozva van svédül is, még svéd beszédet is hallottam az utcán. Bár joensuui ismerősök mondták, hogy azért nem olyan népszerű svédnek lenni az országban, főleg, mert mindenkinek meg kell tanulnia a suliban svédül, akár ha 1000 km-re lakik is a svédlakta területektől. Szóval a lényeg, hogy a katedrális szép, az időjárásról meg nem beszélünk.

Könnyed 10 órás vonatozás következett Rovaniemibe. Izgatottan vártam, hogy lesz-e más a táj útközben illetve, hogy látni fogom-e a tengert, merthogy térkép alapján elég közel ment sok helyen a vasút a Botteni-öbölhöz. Nem és nem. Az észak felé drasztikusan eső népsűrűségből gondoltam, hogy Oulu lesz majd az utolsó bástya, ahol még ember lakik, onnantól pedig turistákat látok majd csak. Ehhez képest még a Lappföld határát a tengernél jelentő Kemiben is víg néger bevándorlókat láttam a vonatról. A tájban is csak annyi változás történt, hogy a megszokott Tó-erdő-erdő-erdő-tó-liget-erdő-ház-tó-erdő-erdő-erdő-szántó-erdő-legelő-erdő-erdő-erdő sorozatban a tó, a szántó és a legelő is mind erdővé változott. Általában azért nem szeretek közlekedési eszközökön aludni, hogy ne maradjak le a táj szépségeiről, azonban itt ez nem fenyegetett, kicsit aludtam is a száradó cuccaim közepette.

esik

Sok helyen van hasonló méretű fahalom elszállításra várva

Már Oulunál közeledett a Nap az ég aljához

Azt hittem, ez a világ vége

Végül 11 óra után megérkeztünk. Azt gondoltam volna, hogy Rovaniemi a világ vége, egy faházas üdülőváros, egy lappföldi Tátrafüred. I’ve never been so wrong. Kiderült, hogy Veszprém méretű és a vonzáskörzete egész Lappföldre kiterjed, pezsgő kulturális élet és korántsem annyi turista jellemzi (mondjuk itt ilyenkor már véget ér a szezon, aug. 15.-én még a szállástarifák is fordulnak, ez már akkor ősz volt).  A térképeket nézve már előre elterveztem, hogy vadkempingezni fogok  a „belváros”-hoz képesti másik oldalán a folyónak, az Ounusvaara dombján, zöldben, a civilizációtól mégse távol, hogy ne vigyen el a rozsomák. Útközben azért kicsit meglestem a várost, összegyűjtöttem a menetrendi infokat a másnapi Mikulás-látogatáshoz, természetbe kimenéshez (Murmanszkba és a Nordkappra is van innen menetrendszerinti busz…). Éjjel nagyon hangulatosak a sétálóutcák, a bárokból rockzene szűrődik ki, emberek még isznak az utcai kiülőkben és korántsincs olyan hideg, mint amire számítottam volna, azt hittem Lappföld = cidri. Mondjuk az is kiderült, hogy ez nem a klasszikus Lappföld és hogy a lappok (kb. 9000 él egész Finnországban) nagyon nem itt laknak. Mentségemre szóljon, hogy 5 nap alatt szerveztem meg az egész utat, ilyen részleteket nem tanulmányoztam:)

Sétálóutca Rovaniemiben

Lapp jelképek a Lordi térre vetítve

A Favágók Lámpásának hídja (Jätkänkynttilä) a Kemijoki felett

A főteret elnevezték Lordi térnek, az innen származó 2006-os eurovíziós dalfesztivált megnyerő szörnyjelmezes heavy metál bandáról. Próbáltam a másnapi túrára való térkép feltételezhető lelőhelyeinek nyitvatartását feltérképezni, aztán a Favágó Lámpásának hídján átmentem a Duna szélességű Kemijokin a fenyegetően sötét Ounusvaara dombja felé. Ekkor még derengett az ég alja – hiába, nagyon északra voltam, rövidebbek az éjszakák nyáron. Szerencsére hamar kiderült, hogy éjjel is meg fogom találni az ösvényt a fényvisszaverős jelzőcölöpök miatt – mennyire jó már :), így nem tévedtem el csak a fejlámpámmal. Viszont az is kiderült, hogy sátrazni aligha fogok a mindent beterítő aljnövényzet ágas-bogassága miatt. Ugyanis mindenhol áfonya nőtt kíméletlenül :D Noha csak silány térképvázlat volt a dombról megtaláltam a kilátót és a hozzá kapcsolódó pihenőhelyet, ahol sátrohely nem lévén hálózsákban bivakoltam át az éjszakát a fedett pihenőben. Hozzá kell tenni, hogy ekkor már kb. 2 óra volt, és 5 órakor felkeltett a hajnalhasadás, úgyhogy sokat nem aludtam, főleg, hogy így egyedül ismeretlen erdőben, sátor nélkül még sose éjszakáztam, nem mondom, hogy egyszerű volt magamat rávenni az alvásra. De semmilyen állat, semmi mozgás nem ébresztett fel, nem találkoztam semmi veszéllyel :P

Kilátó az Ounusvaarán

éjszakai szállásom (a háttérben fáskamra, hogy mindig legyen száraz fád, ha itt akarsz tábortüzezni)

Fényvisszaverő útjelző, áfonyatenger

4. Hämeenlinna + Tempera

Ideje volt elhagyni Helsinkit, bár nem sokat láttam belőle. Direkt úgy mentem, hogy meg tudjak állni még Hämeenlinnában megnézni a híres erődöt mielőtt Tamperébe értem volna. Ezen a napon legalább ki tudtam aludni magam, csak 11 körüli vonattal mentem vala.

Tipikus táj a vonatról

Meglepően nem volt turistás Hämeenlinna, én azt hittem volna, h az erőd miatt sokan jönnek ide. Legalábbis számomra ismerős volt már a neve. A túrinformban kedvesen útbaigazítottak, megnéztem a belvárost, aztán az erőd felé vettem az utam. A belvárosban itt is van pár régi faház, de különben újabb építésű itt is a minden. Próbáltam könyvesboltot találni, hátha van valami vállalható térkép a lappföldi területekről, ahol túrázni akartam. Ekkor még nem tudtam, hogy alapvetően mindenhol ugyanaz a táj van, úgyhogy elég random módon valamit kijelölni turistaösvénynek, de akkor azt rendesen kitáblázzák úgyis, nem kell a térképpel veszkődni. Ami meg van, az kis méretarányú autós vagy motorosszános térkép, amin egy kis köpés csak az én területem, nem is érné meg megvenni. Viszont vettem szuvenírrénszarvast a piaci ár alatt és láttam Sibelius szülőházát. A múzeumosnénik bent tökre megértették, hogy nem akarom megnézni, ha fizetős.

Sibelius szülőháza

Egy parkon át vezetett az út az erődhöz, ami szép. Be nem mentem, mert nem volt rá idő. Már régebben rájöttem, hogy a külső építészet sokkal jobban leköt, mint valami csicsa egy kastélyban belül. Nem hatnak meg a különböző stílusok se, a grandiózus festmények se. Ha valami különleges, az jöhet. Meg a jól megkomponált templombelsők is, a terek. Amúgy Bergamoban zene szólt a templomban, ajánlom az egyház figyelmébe, hogy ez jó fogás lehetne.

Az erőd mellett haditechnikai múzeum is állott, szintén vörös téglából,  sok harci járgánnyal az udvarán, amit csak a várfalakról lehet megnézni. Úgy döntöttem, hogy a tó (valójában kiszélesedik csak a folyó) másik oldalán megyek majd  vissza a vasúthoz. Ugyebár rajtam van a ~20 kg-s hátizsák, úgy kell elképzelni. Sajna azonban a parkon átérve pont akkor kezdett el esni rám az eső, amikor már nem tudtam a fák közé visszamenni. Jól megáztam újfent. És még szaladnom is kellett a vonathoz, alaptalanul. A vonaton meg mindent ki kellett teregetnem, hogy száradjon Tamperéig.

Itt először be kellett mennem a központi térre, hogy a buszomat el tudjam kapni, ami kivitt a kempinghez, mert nem volt kedvem megint megázni az egy órásnak kinéző gyalogúton. Eleve esőben vertem fel a sátrat, de szerencsére mikor már indultam volna vissza várost nézni, elállt. A kertek alatti parti úton mentem végig a város belefele. Útba esett az arborétum, ami elég szép az északi fekvés ellenére, láttam elmocsarasodó tóöblöt, házakat, amikben akváriumszerűen élnek az emberek és hidat, amilyen Rovaniemiben és Rigában is előfordult utána. A Pyynikki hegyére felmentem, ahol a belépődíjat megúszva (senki se kérte, és nem tudtam, hova tegyem a lóvét) felmentem a kilátóba. Innen még elég sivárnak tűnt maga a város, ami az ipari múltjáról (és jelenéről) híres. Amúgy ennyi furcsa rockerembert sehol se láttam még, mint itt. 

Műemlék sincs sok, pár templom, színház (Csaba szerint, akinek itt lakik a barátnője, pezsgő kulturális élet van itt), de az ipari műemlékek, azok igen. Legalábbis nekem itt az a negyed jött be legjobban. A Finlayson gyárak által fémjelzett, téglás, 19. sz.-beli gyárépületek fel vannak újítva, sok helyen kocsma, kultúrterek, ilyesmik vannak kialakítva, a folyót pedig felduzzasztották, és érdekes folyásook vannak a város közepén. A képek beszéljenek inkább. A katedrális fotógén. Az út hosszú a kempingig gyalog vissza is, de ki vannak állítva mellette ipari emlékek.

Főtér

Arborétum

Gyárból lakóházat. A kémény sok helyen meg van hagyva (más országokban is)

A jobb oldali ágban folyik most a víz

Kiállított kisebb csavar

3. Tallinn

A kempingnél megérdeklődtem, mennyi idő alatt érek ki a nyugati kikötőbe, ahonnan a bazikompok indulnak Tallinn felé, így pitymallatkor már el is kellett oda indulnom, szerencsére a fényképezőgépemet feltöltötték nekem a recepción. Kipróbáltam odaúton a villamost és időben megvettem a jegyemet oda-vissza, volt akció rá az interrail miatt.

Hosszú függőfolyosókon kell végigmenetelni a kompraszálláshoz, amin attól függ az ajtó helyzete, hogy milyen komp parkol melléje. Hát ez egy 9 emeletes komp volt. Mondanom sem kell, hogy közel se voltam még ekkora hajón, muszáj volt felfedezni, eközben mások, akik nem először ültek hasonlón befoglalták a hajó nem bárokban található ülőhelyeit, így nekem a hátsó fedélzeten jutott hely, amit nem bánok, mert úgyis bámészkodni terveztem az út alatt.

 Lassan elmaradt mögöttünk Helsinki skyline-ja (ezt hogy lehet magyarosan kifejezni? még a netes szótár is égvonalat ír, ami nagyon nem tetszik), vagyis sziluettje, lassan megszüntek a kisebb szigetek is, feladták a követő sirályok és a nyílt tengerre értünk. Nem hittem volna, de volt olyan pont, ahonnan még nem láttuk az észt partot, de már nem a finn partot sem. De most nézem, hogy 80 km-nyi tengert kellett átszelni, így már érthető, én úgy 40-nek gondoltam a távot. Még a hátsó fedélzeten is metsző szél fújt, megértettem, miért mondta nevetve az egyik alkalmazott, akit kérdeztem az elülső fedélzetről, hogy nem akarják, hogy lefújja az embereket a szél. Kérdés, hogy hol vannak a szélerőművek…

Aztán csak feltűnt Tallinn is, a soktornyú. A hajóról lelépve az első felirat, amit megláttam: A legközelebbi kocsma 50 m-re. Nem titkoltan a finnek alkoholturizmusa a kompjáratok profitjának a záloga, a kikötő 300 méteres körzetében az alkoholon kívül minden más mellékes. Láttam egy Cadillac-SUV-limuzint, rózsaszínt… Ideje volt azonban célba venni a belvárost, amiért jöttem. Tulajdonképpen, mint város, ez tetszett nekem a legjobban az egész út alatt. Nagy falak által közrevett középkori város, sok eredeti, vagy arra hajazó épülettel, elég egységesen. Nagy magastornyú templomok, városháza, néhol szűk kis utcák, sok helyen bejárható városfalak. Azonban mindenhol szuvenírárusok és éttermek, nagyon erőteljesen a turistára koncentrálva. Vannak is, mint az oroszok. Köztük rengeteg oroszok. Az összes szuvenírárusnál tulajdonképpen ahol alkalmazottak beszélgetését hallottam, azok oroszul beszéltek. Nem is csoda, hiszen a város lakosságának 46,7 %-a orosz anyanyelvű és a turistákkal nyilván oroszul is szót kell érteni. A rendszerváltáskor pedig egész Észtországban csak 60% volt az észtek aránya, a többi más szovjet volt. Viszont ahogy kiléptem a belvárosból, posztszovjet kép fogadott a vasútállomás környékén, amihez képest ami a belvárosban folyt, csak díszletnek tűnt. A harmadik kép a városról a felhőkarcolók erőltetése. Mondták is nekem később, hogy Tallinnban a belvárosba, meg a felhőkarcolókba nyomják a pénzt, a többi, nem külföldieknek mutogatandó dolog másodrangú.

Beszéljenek inkább a képek.

Tengeri kapu a Paks Margareta nevű toronnyal

Kilátás a Szt. Olaf-templom tornyából

Városfal részlete a toronyból nézve

Az egyik fő belvárosi utca

A zöldebbikkel jöttem

Városháza

Rüütli utca

Raekoja plats, a városháza tere

Egy templom nem a belvárosban

Észt Nemzeti Könyvtár (vagy valami ilyesmi) belseje. Mint egy erőd, nagyon impresszív. Bejöttem netezni apró-cseprő ügyek miatt, ha másért nem, ezért megérte.

Az egész napi mászkálás után fáradtan dőltem ki a kompon. Nem volt neki hátsó fedélzete, hanem üvegpalota volt odaépítve, színpaddal, meg minden. Szerencsére nem volt műsor, csak észt zene szólt, amitől annyira nem tudtam aludni…

Tallinni érdekességek:

-          az Olaf-templomban annyi az oszlop, hogy a jelenlévők fele nem látja a papot a helyén, ezért nekik TV-ken közvetítik az eseményeket. Nagy fekete, Videoton-szerű nagyképcsöves TV-n.

-          tornyából a városfal bástyái színesceruzának tűnnek

-          oroszok előszeretettel fotózkodtak az orosz nagykövetség belvárosi épületére rakott zászlóval

-          a taxi észtül Takso

-          fogalmam sem volt, hogyan kell észtül megköszönni a dolgokat v egyáltalán köszönni, ezért amíg a könyvtárban a netes ügyeimet intéztem, kiírtam észtül is pár hasznos kifejezést

-          találkoztam egy magyar házaspárral bevásárláskor, akik nagy hanggal mutogatták a húspultos lánynak, hogy igen ők két olyan virslit szeretnének. Magyarul J Egyébként ugyanitt magyar felvágottakat is találtam és szovjet típusú fincsi túrórudi-szerűségeket

-          a szabad észtül vabad

-          a dánok zászlaja Észtországban keletkezett, yoink. http://satwcomic.com/no-flag-for-you

-          több helyen magyar fociszurkolók nyomaival találkoztam, mint UTÉ-s matrica, Diósgyőr-falfirka

-          a vasútállomáson (vö. Déli pu. kicsiben) ruszki csebureket és pirogokat ettem összesen, 2,7 € értékben, még a kompon is ezt ettem J

Láttam egy Ikarust, lengyel volt és a Nordkapp felé igyekezett a táblája szerint :D